Nem vagyok egy nagy számítógépes játékos. Sőt, viszonylag kevés játékkal, és viszonylag keveset játszottam egy átlagos gamerhez képest. Én inkább az a fajta vagyok, aki nem próbálgat, hanem ami beválik, azt megszeretem, és ahhoz nagyon ragaszkodom. Ha egy diagramon kellene ábrázolni a játékokba fektetett óráim számát, akkor a teljes kör gyakorlatilag két részre oszlana: egyik felét a Diablo 2 tenné ki, a másikat pedig a CS (Counter-Strike 1.5). Voltak ezeken kívül mások is - igen nagy óraszámmal - de arányaiban nézve, össze sem lehet hasonlítani az előbb említett két klasszikussal. Pontos számokat nem tudok mondani, de több ezer órára becsülöm mindkét játék esetében a bele fektetett időmet. Ez a becslés nem túlzó. Ha azt nézzük, hogy egy komplett főiskola elvégzése alatt végig ez a két játék ment, és még utána is pár évig, akkor könnyen hihetővé válik a párezres nagyságrend. Ma, ha nagy ritkán játszom, akkor már csak a Dió2 az, amit előveszek.
Onnan ismerni fel a jó játékot, hogy abbahagyhatatlan. Teljesen eggyé válsz az engine-nel, a játék mechanikájával. A célkeresztet 180 fokban hirtelen megfordulva is pont a távolban lévő ellenség 1x1 pixeles fejére tudod rántani, teljes természetességgel. Ekkor áll be a mindenki által ismert "Na még egy kör...", "Na még egy utolsó..." jelenség. Ezek azok a kijelentések, amiket még órák múlva is mondogatsz. Majd amikor teljesen kiürül a szerver, még egyedül is lövöldözöl a falakba picit. Ezután fekszel le aludni, a nap utolsó képkockájaként pedig az marad meg benned, hogy a sarki kisboltba épp hozzák hajnalban a friss kenyeret. Azért van ez, mert kurvajó az engine. Elképesztően játszható, teljesen általános, szénné moddolható. (Ne feledjük, a CS maga is csupán egy Half-Life mod.)
A kollégiumban a szobatársammal több ízben felemlegettük, hogy ezt a rengeteg órát, amit kidobunk az ablakon, egyszer még meg fogjuk bánni. Talán nem is poénkodás volt ez, a jó szórakozás ellenére tisztában voltunk vele, hogy ennek a hasztalan időmúlatásnak az égvilágon semmi értelme nincs. A dióra főleg igaz ez, ami olyan, mint egy olcsó lottó. Amikor azért mész vissza századszor egy már bejárt helyre, hogy hátha beadja álmaid cuccát a gép, amire a statisztikákat nézve alig van esély.
Ennek ellenére, jelen pillanatban mégis azt gondolom, hogy ezek az órák az életem jobbik részéhez tartoznak. Először is, nem kell mindenben értelmet keresni. Másrészről, úgy tudom, hogy a függőség önmagában nem rossz, csak akkor, ha életminőség rontó hatása van. Én nem hiszem, hogy a jelenkorom életminősége jobb lenne, amikor a napi 8 óra dió helyett a napi 8 órát már valami egészen más, de még a grindelésnél is sokkal értelmetlenebb dolog tölti ki...
Akkoriban, sokszor kötelességből, úgymond munkából is játszottam. Amikor egyáltalán nem volt kedvem, de meg kellett csinálni egy questet, kellett az XP, haladni kellett előre. Ezzel szemben ma már kizárólag akkor veszek elő játékot, ha igazán kívánom. És a legtöbbször beérem a very easy fokozattal is. Próbálom a tevékenységet valóban játékként, szórakozásként felfogni és megélni. Amikor már melóvá válna, abban a pillanatban hagyom abba, mert ott veszik el az egésznek az értelme, és onnantól válik az eltöltött idő "kidobottá".
