Krissz.hu- Kézműves szoftverfejlesztés -

Crazy Dog Racing

Nemrég beszámoltam róla, hogy Rihárdóval közösen készítünk egy játékot Commodore64-re. Nos, az ötlet első felvetése után nem kellett két egész hónap ahhoz, hogy kész művet tudjunk prezentálni. A játék, ahogyan a címe is mutatja, nem feltétlenül valós körülmények közötti, kétszemélyes, felülnézetes, autóversenyzős mókát ígér. A főszereplők kutyák, a helyszínek a sivatagtól a jeges sarkvidékig igen széles skálát ölelnek át. Nem kevesebb, mint 12 pálya szorong a C64 memóriájának szűkös keretei között.

Crazy Dog Racing menüA menüben, klasszikus 8bit hangzású muzsika hallgatása közben állíthatjuk be a verseny jellemzőit. Kétjátékos módban egymás ellen, egyjátékosban pedig a stopperórával kell megküzdeni. Változtatható az autók színe, a főszereplők kinézete, a pálya és a körszám. Nagyon vagány napszemüvegben csapatni neki a havas pályákon.

Az irányítás az ilyen játékokban megszokott, vagyis a joystick felfelé mozdításával lehet gázt adni, a jobbra-balra irányokkal fordulni, a le irány pedig a fék. A tűzgomb a turbó beizzítására való, ami csak maximális sebesség esetén használható, ha rá akarunk tenni még egy lapáttal. Ám óvatosan kell használni, mert egy ütközéssel értékes idő veszik el. A játék az ütközésmentes, precíz vezetést jutalmazza.

Crazy Dog Racing erdei pályaA csalást pedig határozottan bünteti. A pálya levágása, vagy a kanyarok túlságosan szűk bevétele esetén a játékos nem kapja meg a kört. Bár ezzel amúgy sem érdemes próbálkozni, mert a pálya vonaláról letérve, a fűben, gazban haladva sokat lassul a jármű. Pályánként némileg eltérő a vezetési élmény. Hóban, vagy sárban jobban elmászik az autó, kicsit nehézkesebb irányítani, mint a direkt versenyre tervezett aszfaltos gokartpályán. Sok helyen a tereptárgyak, akadályok kerülgetése is nehezít a körülményeken. A 12 pálya között így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő nehézséget, a könnyűtől az extrém nehézig.

Crazy Dog Racing jeges pályaHasznos billentyű az F7, amivel bármikor újraindítható az adott verseny. Ez főleg a kedvenc játékmódomban, a köridő rekordok megdöntésénél jön jól. Az egykörösre állított versenyt így rögtön az első hibázásnál újra lehet indítani. F1-gyel pedig a menübe lehet kiugrani bármikor. Minél többet mész vele, úgy ivódik beléd egyre jobban a precíz irányítás. Akkor a legélvezetesebb a játék, ha már a rövid egyenesekben is tudod olyan finoman adagolni a turbót, hogy nem ütközöl.

Egy hobbiprojekthez képest, a fejlesztés remek tempóban haladt. A motiváció és lelkesedés mindvégig kitartott. Ha Rihárdó egyéb kötelezettségei miatt nem volt gépközelben, akkor kockás füzetbe tervezte a pályákat. Jóval több tervet készítettünk, mint 12, de úgy voltunk vele, hogy inkább legyen több, és majd csak a legjobbakat válogatjuk be. A kimaradtakat pedig meghagyjuk egy második részbe, vagy pályacsomagba. Hamisítatlan C64-es feeling közvetítésére törekedtünk, amit a hóbortos képi világgal, a primitív hangokkal, a játékmenet egyszerűségével és a jó játszhatósággal szerintem sikerült elérni.

Crazy Dog Racing sivatagos pályaAz én esetemben a fő kérdés az volt, hogy minden előzetes tudás nélkül, meg tudom-e valósítani 100% assemblyben a készülő programot. A leghatékonyabb tanulási módszert választottam, vagyis ugrás a mélyvízbe. Egy játékprogram elkészítése a programozási technikák jókora részét lefedi. Egyedi karakterkészlet használata, spriteok kezelése, zene és hangeffektek lejátszása, joystickkal való irányítás, időzítések. Fejtörőnek meg ott volt a játék logikája, vagyis a gyorsulás, kifarolás, motorfék, és az ütközések lekezelése. A logika mindössze 4,5k-t foglal, így a többi hely megmaradt pályaadatnak. A remek tárkihasználás ellenére nincsenek kétségeim afelől, hogy egy cracker egy egész estés intrót még bele tudna csempészni. :) Úgy érzem, sikerült egy teljesen új programozási szemléletet elsajátítanom, illetve megkedvelnem. Tetszik ez az egész gépközeli hozzáállás. Végig éreztem, hogy olyan eszközt tartok a kezemben, amivel a mai szemmel nézve nem túl acélos MOS 6502 processzor nem egész 1MHz-es teljesítményének határai is korlátlannak tűntek.

Crazy Dog Racing aszfaltos pályaIsmételten buzdítanék mindenkit, hogy készítsetek C64 játékot! Aki hozzám hasonlóan kihagyta anno az assemblyt, de még él benne a láng, az kezdje el, hamar bele fog jönni! Ezek a hobbiprojektek színt visznek a napokba, sokat tanul belőle az ember, és a végén még egy értelmes produktum is születik. Naná, hogy megéri!

A játékot itt tudod letölteni: CDRACING.d64

Az eredeti játék a CSDB-n itt található.
A Laxity törés pedig pár extra funkcióval innen tölthető le.

Ha tetszenek a munkáim, és szeretnél támogatni, nyomj rá a gombra, és hívj meg egy kávéra!

Buy me a coffee!

< Kezdőlap